művész


Máthé Beáta
2

Máthé Beáta

Született: 1988 (Budapest)

Operaénekes, színész.

2005-2010 között a budapesti Főnix Művészeti Műhely Színiiskolában tanult, színészmesterség tanára Bicskei Kiss László volt. 2019-ben szerezte klasszikus operaénekművész mesterdiplomáját a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán. Énekemestere Temesi Mária és Andrejcsik István volt. Részt vett Vizin Viktória, Rost Andrea, Szinetár Miklós, Sass Sylvia, Marton Éva és…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Operaénekes, színész.

2005-2010 között a budapesti Főnix Művészeti Műhely Színiiskolában tanult, színészmesterség tanára Bicskei Kiss László volt. 2019-ben szerezte klasszikus operaénekművész mesterdiplomáját a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán. Énekemestere Temesi Mária és Andrejcsik István volt. Részt vett Vizin Viktória, Rost Andrea, Szinetár Miklós, Sass Sylvia, Marton Éva és Miklósa Erika mesterkurzusán.

2017-ben a Szegedi Nemzeti Színház énekkari tagja lett. Még ugyanabban az évben debütált énekkari szólistaként G. Bizet: 'Carmen' című operájának Mercedes-ével. Ezután következett Dargay – Nepp – Romhányi – Strauss: 'Szaffi' című meseoperettjének címszerepe és a P. Mascagni: 'Parasztbecsület' című opera Santuzza-ja. 2020 óta az operatagozat szólista magánénekese.Ugyanebben az évben debütált a Magyar Állami Operaház produkciójában, a Szörényi – Bródy – Gyöngyösi által készített 'István, a király' rockopera szimfonikus változatának Rékájaként.

Díjai:
Szegedi Operabarátok Egyesületének az Évad legjobb énekesnője-díja (2024)

Szerepei a Szegedi Nemzeti Színházban:
Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola - Pamina
Giacomo Puccini: Pillangókisasszony - Cso-cso-szán
Szegedi Nemzeti Színház: Dömötör-díj 2024 - Fellép
Gaetano Donizetti: A csengő / Rita - Rita – Rita
Lehár Ferenc: A mosoly országa - Liza
Giacomo Puccini: Manon Lescaut - Manon Lescaut
Szegedi Nemzeti Színház: Dömötör-díj 2023 - Fellép
Giuseppe Verdi: A kalóz - Medora
ifj. Johann Strauss: A denevér - Rosalinda
Carl Maria von Weber: A bűvös vadász - Agathe
Gaetano Donizetti: Maria Stuarda - Anna
Wolfgang Amadeus Mozart: Don Giovanni - Zerlina
Henry Purcell: Dido és Aeneas - Dido
Giacomo Puccini: Bohémélet - Mimi
Wolfgang Amadeus Mozart: Così fan tutte - Dorabella
Giacomo Puccini: A köpeny - Szerelmes nő
Pietro Mascagni: Parasztbecsület - Santuzza
Dargay-Nepp-Romhányi-Strauss: Szaffi - Szaffi
Georges Bizet: Carmen - Mercédès
Ábrahám–Grünwald–Löhner-Beda: Bál a Savoyban - Lili

Ajánlataink