Künstler


Radnai Tamás

Radnai Tamás

A Hölgyválasz Táncstúdió alapítója, gyakorló társastánc és argentin tangó tanár több éves versenytáncos és tánctanári múlttal a háta mögött ismerkedett meg az argentin tangóval, ahol a tánc mellett a zene is azonnal felkeltette érdeklődését. Több éven át volt az egyik leglátogatottabb budapesti milonga (tangó táncest), a Milonga Opera szervezője, házigazdája…
 weiter

Aktuelle Programme


Derzeit kein laufendes Programm!

A Hölgyválasz Táncstúdió alapítója, gyakorló társastánc és argentin tangó tanár több éves versenytáncos és tánctanári múlttal a háta mögött ismerkedett meg az argentin tangóval, ahol a tánc mellett a zene is azonnal felkeltette érdeklődését. Több éven át volt az egyik leglátogatottabb budapesti milonga (tangó táncest), a Milonga Opera szervezője, házigazdája és DJ-je, és ezzel, illetve a milonga.hu argentin tangós információs portál egyik első szerkesztőjeként egyre nagyobb szerepet vállalt a magyarországi tangóéletben. A sok zenehallgatás után amatőr zongoristaként kezdett foglalkozni az autentikus tangó muzsikálással, míg végül az első hazai bandoneonistaként megalapította a Pesti Tangózenekart.

Sonderangebote


Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!